Itt a nyár 

Látod itt a nyár, itt a nyál
tenger mély érzéseim beléhatolnak 
és jössz te utánam, hív a száj 
csak el ne szállj (magadtól) 
el ne szállj. 

Gondolkozok, ülök a széken
gondolkozok, mikor lesz végem 
mert különben nem csinálok semmit 
én nem csinálok soha sehol semmit. 

Õsz

Vásott kölykök a titkos kódot ellopták, most leváltások jönnek
vagy friss hullák a földbe, hozzák õket ölben
mindenki ölne, jár körbe-körbe a mulatság
én meg egy lefüggönyözött házban nézem õt a félhomályban 
milyen napok is múlnak el? De arra nem utal semmi jel, 
hogy régen itt volt a tenger, nem volt semmi, csak tenger 
na meg a folyók. 

Mert mindenkinek más a lényeg, ha ismeretlen lények 
úgy vadulnak el, hogy arra nem utal semmi jel 
és akkor nemekülni kell, csak futni gyorsan el 
mert jön az õsz, a szeszélyes évszak, de nyárról még itt marad a vérszag 
s arra nem utal semmi jel, hogy egyszer szelíden ébredünk fel 
és az ébredés után csak nézem õt bután 
miért nem megy el 

Miért nem megy el? Látja, hogy úgysem bírom 
üssön majd mást helyettem szívtájékon
vagy nézze a tereket inkább, a pusztulást 
ez a látomás lesz a számadás magunkról

Nyomunk se marad, elapadhatatlan 
esõ hull, ellepi a katlant 
a végén a szemünk tûnik el aztán kiássák õket 
persze csak késõbb, és megmagyarázzák.

Cukrosbácsi

Azt hiszi, hogy hagyom, amit csinál
pedig én otthagyom egy curkrosbácsinál 
Tegy vele a dolgát, nincsen korlát 
a zipzárját szerelje, 
vagy sózza be, rakja el magát 
mint régi nagy szerelme. 

Nem tudja már, hogy mit csinál
de az elmúlt szenvedély még ezek után is 
teszi a dolgát, nincsen korlát 
de ha nincs, hová terelje 
önmagát, így múlik el 
a világ összes szereleme. 

Fénytörés

A vágyat mára kilõttem, mert õ néhány szomorú 
dolgot vág a fejemhez, cserepekben nõ a mélabú

Így sok kicsi üvegdarabkán törik meg a fény, jön az ablakon át 
a párját mind megtalálja, megtörik az összes fénysugár. 

Fénylõ szemem volt, a fénytörés
könnyen meglátható ha tükörbe néz 
az arcom mögül a régi szem 
nem kell mondani, így már elhiszem. 

A vágyat végleg kilõttem, úsznék a fényben a nyitott ablakon át 
boldog lehet aki meg is csinálja. lelki szegényeknél áll a bál. 

Bambi és az öt érzékszerv 

Nem tudom, hogy miért bambul 
csak azt látom, hogy kinyílt a szeme 
tágul ilyenkor a világ 
és nem csak velem van tele. 

Nem tudom, hogy kire hallgat (ezután, ezután, ezután) 
de az biztos, hogy nem csak én 
viszi el õt messzire 
viszi helyettem egy vén varázslónõ, egy vén varázslónõ 
koravén. 

Lóg az orrom ha megérzem 
másokon az illatát 
ilyenkor az ember fején 
annyi minden villan át. 

Nem tudom, hogy érintése 
most milyen bõrrel tesz csodát 
kinek remeg bele a teste 
hideg éjszakákon át. 

Mire verte el megint a pénzét és aztán milyen volt 
egyedül ébredni? 
Mikor egy nyitvatartó bolt volt csak a helyén 
kemény legény, kemény legény... 

Nem tudom érzi-e még az ízét
Ha azt mondom zavartan, hogy "izé, szeretlek" 
ha nem, hát elmondja majd másnak 
legfeljebb külön temetnek. 

Ilyenkor

Õ mindenrõl mást gondol, mert másokra figyel, 
hogy jó volt-e, amit csinál, hogy nem lesz-a zilált
vagy ha az lesz, hogyan is rejtse el, hogy zárjon magába
egy érzést, az érzést, hogy engem megkívánt

Ez egy ilyen kor, hogy ilyenkor sem 
bírja elengedni magát 
miért nem terelget, miért nem melenget 
unottan fésüli a haját 

London, rosszkedvünk nyarán 

(Elment az én rózsám. itt hagyott engemet 
elvitte magával minden víg kedvemet 
csak a szánom-bánom, tõled el kell válnom 
csak utánad való járásom sajnálom 
elfekhettünk volna ketten egy párnán is 
ketten egy párnán is még a jég hátán is) 

Éjfél után poharat török, bal vállam felett 
repül el, minden örök 
ménesek vágtatnak, kapsz majd paripát 
vagy régi babákat, hulla-hopp karikát. 

Egy új kor hajnalán milyen is legyek? 
Mennyi tört fény villan át, minden remeg 
majd fa mögé bújok és tüzeket gyújtok
mindent feldúltok, mindenbe belenyúltok. 

Azt mondod, hagyjuk a témát
a szíved mégis érte fáj 
ha eljön, takart el a vénád, 
hogy élvezhesd rosszkedvem nyarát. 

(Lehunyt szemhez ér a száj
bezárja sápadt csillagát 
nem beszél ha nem muszáj 
csak bõröm illatát 
szívja magába, így lesz kába 
a test, és jön hozzá a lélek 
látogatóba, régen várt vendég 
örül a fél a másik felének.) 

Csak egy halvány folt látszik a falon, a padló ragad, 
hogyan is nyugodnék bele, hogy õ ott maradt? 
Majd foszló lobogók és fürge robogók 
utána mennek, mindent rám kennek (de utánam ennek
semmi értelme sincs, mindent megkóstol 
nem fut el a rendõr elõl, de fél a jóstól
marad a tévelygés, a reggeli émelygés, 
egy kis leállás, sok-sok beállás.) 

Tengerek, egek 

Léghajóból láttam az égen az istenek hadát 
de ebben úgyse hinne más, úgyse hinne más 
õ is csak pofozná az arcom, hogy térjek magamhoz 
de a túlsó partra õ se vinne át, õ se vinne át. 

És a show-ról mi jut eszébe? Mert nekem a tenger 
de abban úgyse úszna más, úgyse úszna más 
leteperné a távozókat, lubickolna a fényben
egy hang szólna csak, az istenért ezt ne lásd, 
az istenért ezt ne lásd. 

Ha ég, úgy a jó, és a hamun kívül már mást nem talál 
a kutató, csak a füstjelekre jön elõ az indián.

(Hol muskotály, hol áfonya, titkos álmaimba belép 
az íze, és aztán mellé, még mellé
kitalál majd dolgokat, dúrok mellé mollokat 
rúzsok hagyta foltokat, és ami kell még.) 

Temetném én is magamba õt, keményíteném a szívem 
mert ha így csinálja más, így csinálja más 
de bejön a képbe a mozdulat, árnyék az égen, ahogy lefut a dombról 
hogy ember láss csodát, ember, láss csodát.

Világ, zene 

Egy kis szerénység, egy kis szegénység 
és semmi kép, semmiképp 
egy csupasz váz csak a szerkezet 
nem díszíti, csak néhány ékezet 

és ne legyenek 
Haszontalan alakzatok, se körmönfontan megírt 
körmondatok 
se férfiak, se nõk, se világ, se zene 
se mámorító oldatok 

...s ha így sem jön elõ, amire mindig is vágytál 
az a különös tisztaság, te maradsz a régi jól beváltnál. 

Belevág a húsomba, egy 
régi kép, némiképp 
Mint a századi ostorcsapás 
és mennyi még, mennyi még 
de ne legyenek 

Vigasztaló kétségeid
szervezd meg inkább egységeid 
mert magad ellen menni néha olyan jó 
és már biztos vannak rá neked mentségeid 

Hát így nem jön elõ, akire mindig is vágytál 
az a különös tiszta nõ, s te maradsz a régi jól beváltnál.