Itt a nyár
Látod itt a nyár, itt a nyál
tenger mély érzéseim
beléhatolnak
és jössz te utánam,
hív a száj
csak el ne szállj (magadtól)
el ne szállj.
Gondolkozok, ülök a széken
gondolkozok, mikor lesz végem
mert különben nem csinálok
semmit
én nem csinálok soha sehol
semmit.
Õsz
Vásott kölykök a titkos
kódot ellopták, most leváltások jönnek
vagy friss hullák a földbe,
hozzák õket ölben
mindenki ölne, jár körbe-körbe
a mulatság
én meg egy lefüggönyözött
házban nézem õt a félhomályban
milyen napok is múlnak el? De arra
nem utal semmi jel,
hogy régen itt volt a tenger, nem
volt semmi, csak tenger
na meg a folyók.
Mert mindenkinek más a lényeg,
ha ismeretlen lények
úgy vadulnak el, hogy arra nem utal
semmi jel
és akkor nemekülni kell, csak
futni gyorsan el
mert jön az õsz, a szeszélyes
évszak, de nyárról még itt marad a vérszag
s arra nem utal semmi jel, hogy egyszer
szelíden ébredünk fel
és az ébredés után
csak nézem õt bután
miért nem megy el
Miért nem megy el? Látja,
hogy úgysem bírom
üssön majd mást helyettem
szívtájékon
vagy nézze a tereket inkább,
a pusztulást
ez a látomás lesz a számadás
magunkról
Nyomunk se marad, elapadhatatlan
esõ hull, ellepi a katlant
a végén a szemünk tûnik
el aztán kiássák õket
persze csak késõbb, és
megmagyarázzák.
Cukrosbácsi
Azt hiszi, hogy hagyom, amit csinál
pedig én otthagyom egy curkrosbácsinál
Tegy vele a dolgát, nincsen korlát
a zipzárját szerelje,
vagy sózza be, rakja el magát
mint régi nagy szerelme.
Nem tudja már, hogy mit csinál
de az elmúlt szenvedély még
ezek után is
teszi a dolgát, nincsen korlát
de ha nincs, hová terelje
önmagát, így múlik
el
a világ összes szereleme.
Fénytörés
A vágyat mára kilõttem,
mert õ néhány szomorú
dolgot vág a fejemhez, cserepekben
nõ a mélabú
Így sok kicsi üvegdarabkán
törik meg a fény, jön az ablakon át
a párját mind megtalálja,
megtörik az összes fénysugár.
Fénylõ szemem volt, a fénytörés
könnyen meglátható ha
tükörbe néz
az arcom mögül a régi
szem
nem kell mondani, így már
elhiszem.
A vágyat végleg kilõttem,
úsznék a fényben a nyitott ablakon át
boldog lehet aki meg is csinálja.
lelki szegényeknél áll a bál.
Bambi
és az öt érzékszerv
Nem tudom, hogy miért bambul
csak azt látom, hogy kinyílt
a szeme
tágul ilyenkor a világ
és nem csak velem van tele.
Nem tudom, hogy kire hallgat (ezután,
ezután, ezután)
de az biztos, hogy nem csak én
viszi el õt messzire
viszi helyettem egy vén varázslónõ,
egy vén varázslónõ
koravén.
Lóg az orrom ha megérzem
másokon az illatát
ilyenkor az ember fején
annyi minden villan át.
Nem tudom, hogy érintése
most milyen bõrrel tesz csodát
kinek remeg bele a teste
hideg éjszakákon át.
Mire verte el megint a pénzét
és aztán milyen volt
egyedül ébredni?
Mikor egy nyitvatartó bolt volt
csak a helyén
kemény legény, kemény
legény...
Nem tudom érzi-e még az ízét
Ha azt mondom zavartan, hogy "izé,
szeretlek"
ha nem, hát elmondja majd másnak
legfeljebb külön temetnek.
Ilyenkor
Õ mindenrõl mást gondol,
mert másokra figyel,
hogy jó volt-e, amit csinál,
hogy nem lesz-a zilált
vagy ha az lesz, hogyan is rejtse el, hogy
zárjon magába
egy érzést, az érzést,
hogy engem megkívánt
Ez egy ilyen kor, hogy ilyenkor sem
bírja elengedni magát
miért nem terelget, miért
nem melenget
unottan fésüli a haját
London,
rosszkedvünk nyarán
(Elment az én rózsám.
itt hagyott engemet
elvitte magával minden víg
kedvemet
csak a szánom-bánom, tõled
el kell válnom
csak utánad való járásom
sajnálom
elfekhettünk volna ketten egy párnán
is
ketten egy párnán is még
a jég hátán is)
Éjfél után poharat
török, bal vállam felett
repül el, minden örök
ménesek vágtatnak, kapsz
majd paripát
vagy régi babákat, hulla-hopp
karikát.
Egy új kor hajnalán milyen
is legyek?
Mennyi tört fény villan át,
minden remeg
majd fa mögé bújok és
tüzeket gyújtok
mindent feldúltok, mindenbe belenyúltok.
Azt mondod, hagyjuk a témát
a szíved mégis érte
fáj
ha eljön, takart el a vénád,
hogy élvezhesd rosszkedvem nyarát.
(Lehunyt szemhez ér a száj
bezárja sápadt csillagát
nem beszél ha nem muszáj
csak bõröm illatát
szívja magába, így
lesz kába
a test, és jön hozzá
a lélek
látogatóba, régen
várt vendég
örül a fél a másik
felének.)
Csak egy halvány folt látszik
a falon, a padló ragad,
hogyan is nyugodnék bele, hogy õ
ott maradt?
Majd foszló lobogók és
fürge robogók
utána mennek, mindent rám
kennek (de utánam ennek
semmi értelme sincs, mindent megkóstol
nem fut el a rendõr elõl,
de fél a jóstól
marad a tévelygés, a reggeli
émelygés,
egy kis leállás, sok-sok
beállás.)
Tengerek,
egek
Léghajóból láttam
az égen az istenek hadát
de ebben úgyse hinne más,
úgyse hinne más
õ is csak pofozná az arcom,
hogy térjek magamhoz
de a túlsó partra õ
se vinne át, õ se vinne át.
És a show-ról mi jut eszébe?
Mert nekem a tenger
de abban úgyse úszna más,
úgyse úszna más
leteperné a távozókat,
lubickolna a fényben
egy hang szólna csak, az istenért
ezt ne lásd,
az istenért ezt ne lásd.
Ha ég, úgy a jó, és
a hamun kívül már mást nem talál
a kutató, csak a füstjelekre
jön elõ az indián.
(Hol muskotály, hol áfonya,
titkos álmaimba belép
az íze, és aztán mellé,
még mellé
kitalál majd dolgokat, dúrok
mellé mollokat
rúzsok hagyta foltokat, és
ami kell még.)
Temetném én is magamba õt,
keményíteném a szívem
mert ha így csinálja más,
így csinálja más
de bejön a képbe a mozdulat,
árnyék az égen, ahogy lefut a dombról
hogy ember láss csodát, ember,
láss csodát.
Világ,
zene
Egy kis szerénység, egy kis
szegénység
és semmi kép, semmiképp
egy csupasz váz csak a szerkezet
nem díszíti, csak néhány
ékezet
és ne legyenek
Haszontalan alakzatok, se körmönfontan
megírt
körmondatok
se férfiak, se nõk, se világ,
se zene
se mámorító oldatok
...s ha így sem jön elõ,
amire mindig is vágytál
az a különös tisztaság,
te maradsz a régi jól beváltnál.
Belevág a húsomba, egy
régi kép, némiképp
Mint a századi ostorcsapás
és mennyi még, mennyi még
de ne legyenek
Vigasztaló kétségeid
szervezd meg inkább egységeid
mert magad ellen menni néha olyan
jó
és már biztos vannak rá
neked mentségeid
Hát így nem jön elõ,
akire mindig is vágytál
az a különös tiszta nõ,
s te maradsz a régi jól beváltnál.