Õz Zsolt ének 
Szalay Péter gitár 
Keleti András gitár, vokál 
Balahoczky István basszusgitár 
Farkas Zoltán dob, dobprogramok 

zene VIDÁMPARK 
szöveg: Õz Zsolt, Szalay Péter 

Köszönet: 
Weszelovszky Károly, Regi, Marton László, Uj Péter, Lovasi András, Németh Róbert, Szorád Patricia, Gerenday Károly, Kovács Tamás, Papócsi Péter, Kiss Tibor, Gréger Zsolt, Szanyi János, Regi öccsének zenekara, Molnár Csongor, Kerekes Zoli, Jelinek Vilmos, Bánvári Károly, Köblös Zoltán, Keleti Tamás (insp.: 1 péntek este), Belo (insp.: Vonatok), Yoda (insp.: Cracowia), Bertók Tibor, Kiss Judit, Gallasz József. 

-1996-

azt hittem, vagyis képzeltem, hogy ez egy törékeny valami, pedig dehogy, és (....) a teraszon állt, és nézett, KÖRBE-KÖRBE, most akkor MI VAN? a macska elõbújt a sufni mögül, rámordult, "be ne menj, basszameg!" ezt megint felcsinálták, gondolta, csak félig bosszúsan, aztán majd a kölykök az ágyon, és takaríthatom a vért, hát ki kíváncsi erre (....) NASTASSJA KINSKI állhatott volna ilyen szerencsétlenül, ahol - végignyálazva a történéseket - semmi oka nem lehetett, hogy maradjon, ha esteleg ott ragad, jöhet erre persze az ellenvetés, hogy kinek van oka, vagy egyáltalán, lehetõsége, egy ésszerû kompromisszum a vége, vagy a végének az eleje: elõbb-utóbb ANGYALOK JÖNNEK (....) AZTÁN PERSZE ÖRDÖGÖK IS - de addig már nem jutott el. Inkább leroskadt a fotelbe, nézte a tükörben magát, az arcán a foltot (hát még ez is!) bele-belepiszkált az orrába, hogy tényleg ezt a SÖTÉT ALAK-ot találta-e maga helyett, annak idején biztosan másra gondolt volna, egy olyan mondat közepén, aminek se eleje, se (....) a CRACOWIA EXPRESS persze késett, a 87-es évben mindig ezt csinálta, ugyan nem magától, mert a csehszlovák-lengyel határ a csempészekkel, meg a veszteglés, egyszer még jegyzéket is küldtek, csak sört nem, és mi átmásztunk a kerítésen, a kocsma épp zárt volna, de csak visszacipeltük a ládát, a fénycsóvák alatt, õ nézett minket, könyökölve azablakban, a körmét rágta, akkor még aggódott, akkor még igen (....) OLCSÓ HIMNUSZ-nak is neveztette volna, de nem tudott rá írni semmi értelmes dolgot, mint ahogy értelmetlent se, és hogy melyik milyen, azt ki dönti el? õ már biztos nem, csak a három akkord ment, monoton, "ha a kéz magától mûködik" - magyarázta magának - "abból még bármi kisülhet", ha meg nem, akkor már úgyis mindegy (....) Meddig tarthat így a BÚJÓCSKA? - egy óra és sötét lesz - gondolta - és akkor tényleg nem marad más, csak valami döbbenetes magány, hát a faszom! magára kapta a tréningalsót, futólépésben indult le a dombról, már észrevette a fényt, úgy középtájon, nem sokkal a felüljáró után, amin vonatok indultak dél felé, mire leért, a betûk is kivehetõek voltak, "MACKÓBÁR" - olvasta, nem mintha nem látta volna már elõtte ezerszer, "basszameg" - villant be az agyába - "az az ajtót úgy hagytam; most már mindegy, csak az akurva macska" (....) LÉPD ÁT, mondta a nõ, de õ tudta igazán, hogy már az a hetven centi is gondot okoz ilyenkor, átesett a korláton, ahogy illik, csak az apácák nem röhögtek, "tudod, ez a legkeresztényebb ország" -mondta Jurek, õ meg mormogott magában, "nem tudtam, hogy ez a szó fokozható", aztán vettek egy láda ánizsvodkát, miután végigállták a sort, "itt nincsen kisebb kiszerelés" - közölte az eladó - "de ahogy magukat elnézem, el fog ez fogyni" - ahogy el is fogyott, Nowa Hutában, Krakko felett, mint a kérdés után a mély álomból, hogy ki rakja rendbe helyettem a dolgaimat? (....) Visszafelé már nehezebben ment. "Legalább VIDEO-m lenne" - röhögött a tántorgás közben fel a dombon - "beraknám aRAMBO-t -aztán annyi. Most fogok vajon megõrülni? csak nem" -motyogott, miközben az esõ feláztatta az agyagos talajt, minden lépésnél egy újabb rög ragadt a cipõjére, a felüljárón VONATOK SZERTESZÉT mentek, ahogy addig, és hogy most mi van? utána meg mi lesz? Azon már nem gondolkodot el. Mindenestre egy cseppet sem lepte meg a látvány, miután berúgta az ajtót, hogy a szobában a macska (öt lihegõ kölykével, szájukban a TEJFOGakkal, a lepedõn a vérrel) beborította a bársonyos, iszonyúan mély éjszakát.