Száz
év magány
Zebracsíkot festek magamra,
de ô a lelkembe gázol
megbírkózik a víziszonnyal,
s elôlem a folyóba táncol
s bemutatják a fényképét
másnap reggel a NAP TV-ben
mint öngyilkost ki a vízbe
ugrott, s útja a tengernél ér
majd véget,
ahol kihalássza a vizirendészet,
s azonnal egy börtönbe zárja,
s a cserbenhagyók cellájában
rezignáltan a sorsát várja,
oly kellemes ez a tespedés,
hogy nem tetszik neki mikor
megszöktetem
és az se zavar, hogy nem nyerek
a dolgon, hisz tudom, hogy idôm
vele nem tölthetem
mert másra vár és rám
vár
helyette száz év magány
s bolyongok a bódulatkötelen,
kifeszítve két partom közé
egy mûanyag bazári kereszten
egyik énembôl a másik
felé,
s buja ábrák ugrálnak
elôttem,
romlottan, zöld fonalakban
egy különös sereg tisztjeiként,
szemem elôtt,
az arcvonalakban,
látomásból támadásba
lépve,
kecsesen, mint táblán a bábut,
királynômet leütni készülöm,
hogy ne csak én legyek kábult
egy elmúlt táncról kezdek
beszélni,
de ô nem szereti az elmúlt
dolgot
egy trükköt eszelek ki inkább
magamban, s azt hiszem,
hogy mindent megoldok
de ô másra vár és
rám vár
helyette
száz év magány
A nagy
blöff
Mint egy szakadár mozgalom
vezetôje
mint egy filmesztéta
gyomoridege
olyan baljós, ahogy beszáll
a kocsiba
mert nem tudja még, hogy
eljött az ideje
napszemüveg és aktatáska
olyan könnyedén suhan velünk
az autó
a városszéli álomgyárba
hol napfény vár és tiszta
kék tó
És sugárzó arccal hajtunk
végig
a sugárúton integetve
autogrammokat osztogatunk
és belopózunk a szívetekbe
Francia pezsgô és Bourbon
whisky
protokoll mosoly az arcra
fagyva
a sztárcsináló és
az új istennô
bemenetelnek a köztudatba
Minden olyan jól indult
A nagy blöff gyönyörû
évében
pont jókor érkeztem
és neked elhoztam, ismerd meg ôt
a legújabb sztárhölgyet
ki a filmekben elbájol
és magadtól tart távol
Aztán már csak mítosz
volt már
amit én alkottam
a szobra a fejemre dôlni
látszott
hát ki kellett vonnom
a forgalomból
hogy újrakezdhessem mással
a táncot
elsôoldalas a szenzáció
a csodás karrier félbeszakadva
s a tragikus sorsú fiatal dívát
egy hotelben találják vérbefagyva
A nagy blöff...
egyszerûbb így, filmekbe ájulva
sztárokat bámulva
poszterekbe bambulva
s ha jó leszel, kapsz majd egy
új arcot
s vívhatsz új harcot,
hogy minél jobban hasonlíts
rá
Visszajár
Postán küldte el, magányôszbe
zárva magát
s álomittas hangulatban néha
érzem, hogy visszajár
Nekem visszajár a múlt idô,
a zsongás, beleremegés
a rettegés, hogy nem jön el,
mind visszajár
Támadt, s nem védekeztem,
vadsága bók volt nekem
jó, mint egy esti tánc,
hol elhagy már az értelem...
Nekem visszajár...
Szentek vére folyt, tócsákban
állt a szônyegen,
és még abból se láttam,
hogy mit csinál majd nélkülem
Semmit se értek én azóta,
egyedül bolyongok a földön
s elképzelem éjszakánként,
ahogy testemen ôrjöng
és nem jön el, de visszajár.
Bárcsak
lennék...
Nézegetem az akváriumomat
és a benne úszkálgató
halakat
elgondolom milyen jó is nekik
csak úszkálnak szépen
nagyokat
bárcsak lennék szivárványos
guppi
nem csinálnék én bajokat
én ugyan bíz nem dumálnék
sokat
csak hajtanám a guppi csajokat
szépségemért tartana
gazdám
s én ívás közben
a lányokat
tapiznám foszforeszkálnék
a lámpafényben
akkor mikor nem tapiznék éppen
Háztartási
szörny
Õ egy angyal ahogy rád villantja
báját
ahogy a sparhert mellett
csillogtatja intelligenciáját
csak hódolat illeti ôt aki mossa
a nadrágodat
s olyan kétségbeejtôen
tisztára
súrolja a lábasokat
Minden vasárnap (jaj!)
utolér a végzet
mikor hitvesedre rátör a
takarítási kényszerképzet
porszívót ad a kezedbe és
parancsokat oszt neked
a rabja vagy és a legszörnyûbb,
hogy észre sem veszed
A lelkem a tiéd,
mert minden szép
mikor a zöldbabfôzelék fröccsen
szét
Már régen undorod van a házas
életedtôl
de róla pont ez sajnos nem
állítható
így számodra a löttyedt
hús rút
ténye
majdnem minden éjjel
kézzelfogható
Ugye te is tartasz háztartási
szörnyet
még nem hallottál róla?
Na ne áltasd magad!
Most menj haza és nézd jól
meg
az asszonyt
s a körömpörkölt majd
a torkodon akad
A lelkem a tiéd...
Edénycsörömpölés
és szörnyû
rikácsolás
böfögés és egyéb
emésztés
zörejek
szimbiózisban élsz egy háztartási
géppel
a püffedt konyhatündér,
a szörnyeteg közeleg...
Karnevál
Karnevál folyik a kisvárosban
a sztárcsináló a sztárhölggyel
táncol
egy verkli mögül nyugodtan
nézem
ahogy ismét a lelkembe gázol
a szökôkútban új
guppik úsznak
és csend honol minden háztartásban
a kiskocsma elôtt részegek
kúsznak,
de ez se számít, hisz karnevál
van
Tánc!
És kit érdekel a polgármester
ünnepi beszéd a kultúrházban
rádvetem magam egy verkli mögül
és örjöngünk együtt
a gyönyörû
lázban
és csak mi ketten a táncparketten
elmerülve e bájragályban,
s majd szeretkezünk a toaletten
praktikus románc egy rossz
lokálban
Tánc!
Csak
az a tánc
A villanyt leoltotta,
sötétben vette le a ruhát
szégyenlôsen leste meg magát
mert úgy ahogy én néztem,
ô úgysem tudott volna
hisz ezt a táncot már régen
kigondoltam
a villanyt leoltotta, sötétben
vette
le a ruhát
szégyenlôsen leste meg magát
mert úgy ahogy én néztem
ô
úgysem tudta volna ezt a táncot
Csak az a tánc és az a hajnal,
csak
ez nem kellett volna,
s az a gyönyörû láz,
most merre
járhat
kit állít talpra, s ki ázik
el
a vágyzivatarban
Hát senki más, csak az a tánc,
s az a gyönyörû hajnal,
s az a lepusztult angyal
mikor rátaláltam, mikor
megkívántam
s nem is tudtam, hogy ennyire
vártam
Várj
még egy percet
Várj még egy percet
élj velem a mában
a megszokások
oltalmában
a hétköznapok
úgyis megvárnak
De addig tombolj velem,
s rombolj le nekem
magadból néhány
gátlást aztán utazunk
a pusztulás szolid mámorában
s vigyázzunk, hogy meg ne tudja
ezt a tudatunk
Õszi
sanzon
Régi képeit mutatja nekem ez
az
egyenes jellemû képmutató
mutatós özvegyi gyászruhában
ez a
minden pénzemet elmulató
ártatlanul is romlott, szüzen
is
várandós, szelid, szép
szajha
ki csak nézi, hogyan fut el
a Mirabeau-hid alatt a Szajna
ahol életvidám öngyilkosok
integetnek a katonáknak
míg konyakot isznak a tisztek a
parton, s levelet írnak a csupasz
fáknak
s hogy ne csodálkozzanak
kopaszságukon fülükbe cseng
egy
meg nem írt sanzon
melyben Edith Piaf se bán meg
semmit, hát vidáman mennek a
parkban a tankok.
Barackszínû ruhában alszik
a félig
sem felnôtt barackfa alatt
mit én ültettem titkon az éjjel,
hogy élvezze ha reggelig marad
ezt a különös új harmóniát,
amikor kinn a fûben ébred
s, azt hiszi, hogy Párizsban van, de
meglát engem és rájön,
hogy téved.
És pancsolunk mint mikor gyerekek
voltunk, a régi szép békeidôkben
és azt kéri, hogy feledjek mindent,
s ne higgyek többé a tegnapi nôkben
a háborúnak úgyis vége,
hát szeressem ahogy csak tudom
s fussak vele a kert aljáig a fényben
fürdô nyárvégi úton
és együtt maradunk mindörökre,
s meglátom, minden
mennyire más lesz
s nem szóltam semmit,
csak bólogattam, mert minden
kérdésemre tudtam a választ
hogy bármit csinál, bárhova
kerül,
bármit tesz ellene, akkor is marad
Õ az az egykor volt csodás szépség,
ki titokban mindig engem választ.
Barackszínû ruhában alszik...
S azt mondta nem kellenek a versek,
hiszen a költeszet ô maga
nem kell már senkirôl semmit
se
írni, hiszen tôle mindenkinek
elakad
a szava
s nem is mondott nagy hülyeséget,
csak nem látott elôre néhány
évre
nem látta magát egy koszos bárban,
amint a takarító tolja félre
s ô nem szól semmit csak mordul
egyet, s borzas fejjel hanyatlik a
pultra
és így az egykor volt csodás
szépség
csak annyiban emlékeztet a múltra
hogy motyog magában, ha részeg,
s
a csapos csendben marad, hogy hallja
amint a gyönyörû lezüllött
angyal
önmagának halkan bevallja,
hogy velem kellett volna élni...
