Lángoló kutyák

Lángoló kutyák, 
macskák hideg szemében 
Fordul a világ 
és a villamos a téren 
Elvisz a partra, 
elvisz a tenger mellé 
hozzád 

Bélyeget áztass, 
aztán engedd a szélnek 
Leveleimet, 
a halak úgysem beszélnek 
Visznek a partra, 
visznek a tenger mellé 
hozzád 

Valami más jön, 
valami egész más világ 
Valaki mással, 
valaki másnak 
Visznek 
a tenger mellé hozzád. 
 

Budai lányok

Még ki sem derült, hogy 
kiderül-e ma, 
de én már rumot loptam az 
ABC-ben, 
álmosak ilyenkor az 
eladók, 
és Jutka otthon még fel 
sem ébredt, 

de minek is keljen, hisz fel 
kel majd a nap 
helyette a dolgát végzi, 
és mire Jutka magához 
tér, 
akkor már csak a meleget 
érzi. 

Hívjuk talán nosztalgiának
és ruházzuk fel ezt az 
elmúlt dolgot 
egy Biedermeyer vörös 
kalappal, 
s rokokó dísszel - amit 
soha nem hordott. 

A kertben Nagyapa 
rozsdás kádja, 
a szobában Jutkák 
kavalkádja, 
egyszerre vad, egyszerre 
gyengéd, 
de nem látták, csak az 
éjjeli lepkék 
a lassú tüzet, a lehulló 
esõt, 
de tisztában kell a 
dolgokkal lenni, 
mert vannak helyek, 
ahonnan nem lehet 
már magunkat 
visszavenni. 

Meztelenül dõlt le a fûbe,
és úgy szerette, mikor 
együtt dõltünk, 
s a háborítatlan 
csendéletbe 
egy nem illõ részlet került 
belõlünk 

Budai lányok 
a Római Parton 
s római dzsigolók a budai 
strandon, 
de magyar nõ és olasz 
férfi, 
ha összefognak, akkor 
sem értik, 
hogy miért olyan boldogan 
tudatom, 
ha elhagy teljesen a 
tudatom 
Veled itt ezen a telepen, 
de lehet, hogy pont 
ezért szeretem. 

Ez a nyár is olyan nyálas 
lesz, mint a többi, 
és pont ugyanúgy ér 
majd véget, 
ugyanúgy tûnik el Jutka 
a színrõl, 
ugyanúgy vált át, mint 
fekete-fehérre 
a némafilm az RTL-en, 
ha reklám után a 
mûsorba rakják, 
szavakba ez úgysem 
önthetõ, 
se pohárba, hát meg sem 
kapják. 

Tudom, hogy valamit 
mondani kéne, de jobb, 
ha inkább el sem 
mondom, 
beszél majd a szívem 
helyettem, hogy 
valamikor úgyis elrontom. 
 

A rund és a grund

A plébános és a helyi jó 
fej 
tegnap találkoztak egy 
hercegnõvel, 
otthagyták rögtön a 
grundot 
és most rendelik a 
harmadik rundot, 
a jó pap csak estig tanul 
és Isten felmenõit szidja, 
majd snóblizni kezd a 
vak rendésszel 
sörbe, és issza, ha bírja, 
ha nyer, ha veszít, 
olyan lesz, 
mint a többi vesztes, 
csak acsarog a világra, 
hisz õ sem lehet bûntõl 
mentes, 
fogalma sincs róla, 
mi is keveredett ennyire 
össze; 
a szétszedett szálakat 
lesz-e majd, aki 
összekösse. 
Ha már tisztában lennem 
semmivel nem kell 
tisztázom majd az 
életemmel, 
hogy mit gondoljak én 
most róla, 
folyjon-e tovább a régi 
móka. 
 

Szomszédok

Nem számít rá, hogy 
meglepi, de túl nagy 
erõvel tör elõ 
A vágyodás arra az idõre, 
mikor nem volt még ilyen 
elõkelõ 
A frissen nyírott sövény 
fölött lehunyják szemeit
a manzárdszobák, 
Elalszik a fotelban és 
beszél magában, de 
álomisten a 
szavába vág. 

Hogy mire is vár, mért 
másra gondol, mit akar 
még, 
nincsen idõnk, hogy 
elviseljük, 
hogy valamikor oly tiszták 
voltunk 
s a kiscsikókat még nem 
szégyeltük 
fehér ágyékunk idején, 
hajnalban átvágva a téren 
az õszi fák alatt 
lelombozódva 
várva, hogy a kedves 
odaérjen 

És kezdõdik a pénteki
adás; és ilyenkor a 
szomszédba átlát 
A panorámás ablakon túl 
már két szem keresi 
párját 
Párját rikító a csalódás, 
hogy ott is egy 
ugyanolyan ember ül, 
Belebambulva egy új 
sorozatba, de helyette 
inkább magába merül 

És felkel reggel, nevet 
magán, úristen, az este 
milyen hülye is voltam 
Lefürdik és lemossa 
magáról az érzést, hogy 
én ezt valaha nem így 
gondoltam 
Minek is törné a fejét 
ilyesmin, õ jól él, 
mindene megvan, 
Csak ha a téren átfut a 
macska, akkor mereng el 
titokban 
 

Mikor...

Mikor Ágnes elindul, 
még titokban alszik, 
nem járnak a buszok 
leinti a taxit 
a presszónál kiszáll, 
a rolót felhúzza, 
babrál a zárral, 
de még mindig nem tudja, 
hogy az elsõ kávé, 
vagy az elsõ vendég jön 
elõbb, 
s még az is homályos, 
hogy itt mit is keres õ 
a jatton kívül 
- meg amit a vendég fizet, 
azt hiszi, vodkát 
pedig csak fél deci vizet. 
Mikor délben bemegyek, 
még félig üres a presszó, 
most tisztán igyam vajon, 
vagy mégis keverve lesz 
jó? 
Egyikhez a narancs, 
másikhoz a kóla, 
keverednek az italok 
és az emlék cserepek róla 
A kerti kádak és kerti 
macskák, 
s az ágyunk alatt 
a gyönyörû hangyák, 
ahogy öregszik a test 
és pusztul a lélek, 
egyre furcsább a tudat 
hogy nélküle élek. 

Mikor Ágnes elindul, 
elõtte még standol, 
s míg várja a taxit, csak 
arra gondol, 
(hogy az egyik) 
papír repülõn repül, 
a másik dodzsemet vezet, 
õ meg kamu vodkát iszik, 
hadd szokja a szervezet. 
És szokja a szívünk a 
szokhatatlant, 
és vágjuk ketté 
az egy és oszthatatlant, 
és ha elvégeztük, 
teremtse újra, 
teremtse megint a világot, 
de Isten erre már csak 
unottan legyint 
 

Valld be, ha szar

A szõnyegen fekszel, 
a szemem csendben 
kutat, de nem fogadja más, 
csak a megszokott 
látvány, 
egykedvû, kiégett tekintet 
egy bágyadt, unott 
szeretkezés után. 
És ugyanúgy mész el, 
mint bármelyik 
rosszkedvû napon, 
arcodon cinikus mosoly 
játszik, 
de tudom, hogy titokban 
megremegsz, - 
mert belül és kívül 
minden egyformán 
kihaltnak látszik. 

Hát valld be, ha szar, ha 
megint nem nõnek 
nézlek, 
csak egy kurvának, 
a hetedik lépcsõházból, 
mert ma is csak az vagy, 
aki mindig voltál és leszel, 
egy veszélyes õrült, 
aki egy elmebeteget ápol. 

Ez a nap is lehetne az elsõ 
és ugyanígy az utolsó, 
unottan bámulsz rám 
a kirakatfényben, 
gépiesen a kezembe 
csúszik a kezed, 
szánalmas látvány: 
dögök kéz a kézben. 
 
 

Reggae

El kéne menni ezen a 
reggelen, 
mert zavar ez a tudat, 
hogy más nem lehetek: 
egy ösztönlény, 
aki vegetál, 
nem üvölt, csenben áll, 
más az ország, más a 
város, 
európai, de ugyanolyan 
káros, 
el kéne menni ezen a 
hajnalon, 
megöl ez az ország, rajta 
ül az agyamon. 
Akarok szerezni neki egy 
kis örömöt, 
de a nõ az ágyon egybõl 
kiröhög, 
mit akarsz te, amíg itt 
élsz 
és a reggeli busszal 
munkába mész? 
Robotolsz egy napot, s 
csak az benne a jó, 
álmodozhatsz közben 
"New York"-ról, 
kijössz a gyárból, kábítod 
az agyadat, 
legjobb lesz, ha elfelejted 
magadat. 

Megint nem sikerült 
megölni magamat, 
udorral rugdosoma 
falakat, 
mert a vonat csak 
kacolta, nem elvágta, 
ne hidd, hogy sok van 
nekem hátra, 
mert elegem van ebbõl a 
primitív hordából, 
a kétezer év csak féldeci 
a kocsmából; 
nap mint nap csak 
elájulnak 
és szent érzéseket 
elárulnak, 
micsoda mocsok az 
aranykor helyett, 
nem csoda, hogy nem 
találod a helyed, 
kábítják tovább az 
agyadat, 
legjobb lesz, ha elfelejted 
magadat. 
 
 

Houdini

Rutinból csinálja, 
mindegy neki, hogy 
felszab, 
vagy Kõbánya-Kispest, 
Külváros vagy city, nagy 
test, vagy kis test, 
Az egyik hely olyan, 
mint a másik, 
és ugyanúgy áll a nõkkel, 
Tisztában van a 
helyzetével: 
addig jó, míg nekik õ kell. 

Õ az elkent dolgok 
felkent papja, rutinos 
szabadulómûvész, 
de Houdini is érezte úgy, 
hogy fogalma sincs: 
mit csinál. 

McDonaldsban a 
hamburger, és 
papírpohárban a kóla, Este elégedett a 
diszkófényben, ha érzi, 
hogy beszélnek róla, 
Micsoda autó, micsoda 
test, a presszóban õ a 
menõ csávó, 
Nyomja a jattot a 
pincérnõnek, hisz nála 
úgysem számít a lóvé. 
Megcsinálta a maga 
bizniszét, félnie hát nem 
kell, 
Zsebébõl, mintegy 
véletlenül kilóg a Camel 
és a Pall Mall 
S ha éppen olyanja van, 
kihúz egy zöldet, 
és Ágnesnek fizet egy 
vodkát, 
Magának egy Jony 
Walkert, megérdemli, 
végzi a dolgát. 
 
 

Nastassja Kinski

Az utolsó vonat Varsó 
felé jár 
Nastassja Kinski a 
peronon áll 
A peronon áll és engem 
vár 
Úgy látszik, hogy mégis 
szép lesz ez a nyár. 

Az állomáson nincsen 
senki rajtam kívül. 
A peronon állok 
magamon kívül. 
Varsó szélén vár egy 
lepusztult bár, 
pedig Nastassja Kinskivel 
szép lett volna a nyár.